EMLÉKEZTETŐ

Írta: Dócs Beáta 2010. február 05. péntek, 13:44

Nyomtatás

Készült: 2009. október 15-én a MASLOW projekt operatív munkatalálkozójáról

Helyszín: Miskolc, Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ VI. emeleti tanácsterme (Miskolc, Mindszent tér 3.)

Szabó József főigazgató úr köszöntötte a megjelenteket, s hangsúlyozta a program fontosságát, mely a jelen gazdasági helyzetben közös megoldásokat nyújthat Magyarország és Szlovákia határmenti kistérségei munkaerőpiaci problémáira.

Dr. Stadinger Csaba főigazgató-helyettes úr bemutatta a tanácskozáson jelen lévőket, majd tájékoztatást adott arról, hogy a VÁTI Kft. információja szerint a napokban megérkezik a támogatási szerződés tervezete, melyben a kezdési időpont 2009. október 15-re módosulhat. Ez kitolja a projekt befejezésének időpontját is. A szerződés aláírására várhatóan október végén – november elején kerülhet sor, melyről értesítünk minden érintettet.
Visszatekintett a mögöttünk álló egy éves közös együttműködésre, a pályázat előkészítésének, megalkotásának elvégzett feladataira, s hangsúlyozta, hogy a figyelem országosan is erre a programra irányul, mivel ebben az intézkedésben csak a mi pályázatunkat hirdették ki nyertesként.
A recesszív gazdasági környezetben is alkalmas lehet ez a projekt arra, hogy üzleti partnerségek épüljenek, közös fejlesztések valósuljanak meg, s a foglalkoztatási mutatók javuljanak az érintett kistérségekben.

Ezt követően az illetékes kirendeltségek, munkaügyi hivatalok mindkét oldalról ismertették az Információs Pontok lehetséges helyszíneit, s szó esett a helyszínek kritériumairól.

Összefoglalásul megfogalmazta a közeli határidős feladatokat:

Feladat Felelős Határidő
Az adatbázis adattartalmának meghatározása, partnerek felé továbbítása ÉMRMK 2009. október 21.
Az adatbázis tartalmának kiegészítése és visszaküldése a vezető partner részére Valamennyi partner 2009. október 27.
Vezető partner részére az adatbázissal kapcsolatos fel-adatok felelőseinek megnevezése (kialakítás, feltöltés, havi frissítés) Valamennyi partner 2009. október 27.
Önálló és kapcsolódó honlapok kialakítása Valamennyi partner Azonnal megkezdeni (a működtetés tervezett kezdete: 2010. január)
Az Információs Pontok helyszíneinek véglegesítése Érintett kirendeltségek (magyar-szlovák oldalon) 2009. október 30.
Az IP tanácsadók kiválasztási szempontrendszerének meghatározása ÉMRMK Kassai Munkaügyi Hivatal 2009. november 16.
Az IP pontokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésének elindítása ÉMRMK Kassai Munkaügyi Hivatal A támogatási szerződés aláírását követően azonnal
Az ütemterv aktualizálása ÉMRMK 2009. október 21.
Az Omni-Busz menetrendjének meghatározása ÉRÁK 2009. november 16.
A IP tanácsadók képzési tematikájának kidolgozása ÉRÁK 2009. november 16.
Nyitó konferencia szervezése ÉMRMK A támogatási szerződés aláírását követően azonnal

 

Dr.Stadinger Csaba főigazgató-helyettes úr megköszönte mindenki részvételét, s a munkamegbeszélést lezárta.
Miskolc, 2009. október 16.


Az emlékeztetőt készítette:
Tóth Edit
Dr. Újabb Orsolya

Jóváhagyta:
Dr. Stadinger Csaba
főigazgató-helyettes